Újrakezdés 

                                      1. fejezet

             A nap aranysárga színbe vonta a hegyek vonulatait. A völgyben kanyargó fenyőerdők csúcsa sötétzöldből feketére váltott. Mélyen beszívtam  a levegőt, és a hátam mögött békésen legelésző lóra néztem. Szívem megtelt szeretettel. Tiszteltem, és imádtam őt. Megváltoztatta az életemet, és mellettem állt, mikor senki más! Felálltam, meghúztam a hevedert, és eloldoztam a lovat. Fellendültem a hátára.                                              -Menjünk haza.-suttogtam a fülébe, s megforítottam, hogy az erdőn keresztül vágva haza érjünk. Élveztem, amint a vágta szele beletép vörös fürtjeimbe, és simogatja az arcomat. Elmosolyodtam. Amint kiértem az erdőből, és megláttam a farm kapuját, tudtam, hogy itthon vagyok! Az udvaron Martin várt. Ő a nővérem élettársa volt, aki egyben a farm társtulajdonosa is. Harmincas éveiben járó, filigrán, szőke srác volt, ragyogó szürke szemekkel. Általában vidám arca most komorságot tükrözött. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Leugrottam a lóról.                                                                                                                                  - Szia! Mi történt?- Mellém állt, s kivette a kezemből Téli rózsa kantár szárát.                                                                                                          -Anna keres. Fontos.-hangsúlyából világosan kiérződött, hogy a téma, bármi legyen is az, nekem nem fog tetszeni. Bólintottam, és a ház felé vettem az irányt. Nővéremet a földszinti dolgozó szobában találtam. Háttal az ajtónak, mélyen gondolataiba temetkezve nézett ki az ablakon. Megköszörültem a torkom.                                                                            -Sam, holnap lesz apu évfordulója!-Nem értettem miért hozta fel. Talán azt hiszi elfelejtettem?-Azonban...adódott egy kis gond, ami nem fog tetszeni!-szünetet tartott.-Anya haza jön.-leblokkoltam attól a szótól amit mondott. Silvia Masterson. Egy nő, akit valaha szerettem, valaki aki kisétált az életemből, és akit soha többé nem akartam látni. Anna még úgy ahogy szóba állt vele, de én nem. Megfogadtam, hogy többet nem létezik számomra.                                                        -Nem akarom látni!-sziszegtem össze szorított fogaim közül.                    -Tudom! És nem akarom rád erőltetni....de                                                  -Anna, ne mentegesd! Honap...-nővérem szembe fordult velem, és mélyet sóhajtott.                                                                                              -Menj fel a hegyekbe kora reggel. Le kellene ellenőrizni a kapukat. Ha vissza értél majd kiviszlek apuhoz.- Ugyan abba az elkínzott arcba néztem, mint amilyen az enyém volt. Anna és én gyakorlatilag ugyan olyanok voltunk,  csak ő hat évvel idősebb. Rövidre nyírt vöröses szőke fürtjeit anyámtól örökölte. Tudtam, hogy azért küld fel, hogy megkíméljen a találkozástól, s bár a menekülés nem volt kimondottan az én műfajom, most szíves örömest belementem. Amikor egy évvel ezelőtt apám meghalt, számomra össze omlott a világ. Ő volt a mindenem. Mindent amit tudtam tőle tanultam. Aztán Silvia is itt hagyott, és magamra maradtam a nővéremmel, akivel akkoriban nem jöttünk ki valami jól. Igen hamar megtanultuk azonban, hogy össze kell tartanunk, ha élni akarunk! Utána jött Martin, aki rengeteget segített amióta eggyütt vannak. És most, hogy már-már úgy tűnt lezárult egy rosz korszak, visszatért az anyám. Zsebre vágott kézzel baktattam ki Téli Rózsa bokszához. Az ajtónak támasztottam a hátam, és lerogytam a földre. Halk hangra lettem figyelmes. Felnéztem. Kay állt mellettem, és nézett le rám.                                                                                                                     -Mi történt?                                                                                                     -Semmi, csak....                                                                                             -Anyud idejön?

  Kedvtelenül bólintottam. Nem kellett mondanom semmit sem, mert a fiú jobban ismert, mint én magamat.                                                                                       -Miért nem volt elég egyszer tönkre tenni az életemet? Holnap..felmegyek a hegyekbe. Kérlek pakolj össze nekem egy csomagot, ami kellhet a kerítés javításhoz.-Csodálkozva nézett rám.                                                 -Jó, akkor én is megyek!                                                                                 -De...nem lehet! Rád itt van szükség. Én el leszek egyedül.                           -Aha, persze! Mi van ha valami bajod esik?                                                     -Nem lesz, hidd el!

Oldal: Történetek
Lovak, animék, Lovas törik, japán egyszóval minden ami jó:P - © 2008 - 2024 - lovak-anime-tortenetek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat